Az aranyat az egész világon nagy becsben tartják értékének és hosszú évszázadokra visszatekintő történelmének köszönhetően. Az első arany tartalmú fémpénzek i.e. 800 körül jelentek meg, míg a színtiszta aranyérméket 300 évvel később verték. Az emberek az óta is számos ok miatt vesznek aranyat, összegyűjtöttem neked 8 okot, miért fektess Te is aranyba.
1 – Értékállóság
A pénzérmékkel, bankjegyekkel és más eszközökkel ellentétben az arany megőrizte értékét a történelem során. Sokan úgy tekintenek az aranyra, mint egy értékálló befektetésre, ami tökéletesen megfelel arra, hogy a vagyon generációról generációra szálljon.
2 – A gyenge forint
Idén nyáron a történelmi mélypontot is megjárta a forint. Júliusban csaknem 330 Ft-ba került egy euró. Ezzel szemben az arany ára 1998 és 2008 között közel háromszorosára emelkedett, elérve az 1000 dollár/uncia árfolyamot. 2008 és 2012 között pedig csaknem megduplázódott az árfolyama. 1800 dollár/uncia fölött jegyezték akkor az arany világpiaci árát.
3 – Infláció
Az arany kiváló fedezetet jelentett az infláció ellen a történelem folyamán, mert az árak emelkedése magával vonta az arany árfolyamának emelkedését is. Az elmúlt 50 évben a befektetők felismerték, hogy magas infláció idején az arany árfolyama szárnyal, a részvényeké pedig zuhan.
4 – Defláció
Defláció (árcsökkenési időszakot) idején a gazdasági növekedés lelassul a túlzott adósság miatt. Az 1930-as évek nagy világgazdasági válságát követő defláció idején például az arany vásárlóereje növekedett, míg más eszközöké jelentésen csökkent.
5 – Geopolitikai bizonytalanság
Az arany nem csak pénzügyi, de geopolitikai válság idején is megőrzi értékét. Gyakran a „válság árucikkeként” is nevezik, mert a befektetők a növekvő feszültség miatt a biztonságba menekítik a pénzüket. Ezekben az időkben megnő a kereslet az aranyra más eszközökkel szemben. Idén például jelentős árfolyamozás volt tapasztalható az Európai Uniót övező bizonytalanság miatt. Az arany árfolyama akkor emelkedik leginkább, amikor a kormányokba vetett bizalom alacsony.
6 – Csökkenő kínálat
A 90-es évek óta az aranykínálat nagy része a globális jegybankok páncéltermeiből származó aranyrudak értékesítéséből származik. Ez a kínálat azonban 2008-ban jelentősen lecsökkent. Szintén csökken 2000 óta az aranybányákban kitermelt arany mennyisége is.
A BullionVault.com szerint az éves aranykitermelés 2000-ban 2 573 tonnáról 2 444 tonnára esett vissza. (Igaz 2011-ben a termelés ismét nőtt 2 700 tonnára a Goldsheetlinks.com szerint.) 5-10 évig tart mire egy új bányában megindul a kitermelés. Általános szabály, hogy ha csökken a kínálat, nő az ár.
7 – Növekvő kereslet
Az elmúlt években a fejlődő országok növekvő piacgazdasága növelte az arany iránti keresletet. Sok ilyen országban az arany a kultúra szerves része. India az egyik legnagyobb aranyfelvásárló nemzet a világon; számos felhasználási területe magába foglalja az ékszereket is. Az októberi indiai esküvőszezon hagyományosan az év azon időszaka, amikor a legnagyobb az arany iránti globális kereslet.
Kínában az aranyrudak hagyományos megtakarítási formának számítanak, ezért a magas kereslet állandó. Az befektetők körében is egyre népszerűbb az arany. Egyre többen ismerik fel az előnyeit az értékpapírokkal és más befektetési formákkal szemben.
8 – Portfólió diverzifikáció
A diverzifikáció kulcsa olyan befektetési eszközök keresése, melyek árfolyamai egymáshoz nem kapcsolódnak szorosan. Az arany árfolyama a történelem során fordított arányosságot mutatott a tőzsdei indexekkel és más pénzpiaci eszközök árfolyamaival. Néhány példa a közelmúltból:
- A 70es évek nagyszerű időszak volt az arany számára, szörnyű a részvényeseknek
- A 80-as és 90-es években pont fordítva volt, szárnyaltak a tőzsdék, mélyponton volt az arany
- 2008 után a részvényindexek zuhantak, az arany árfolyama rekordokat döntött
A jól diverzifikált portfólió ötvözi a részvényeket, kötvényeket és befektetési alapokat az arannyal ez által csökken a volatilitást és a kockázat.
Összefoglalás
Az arany remek eszköz egy portfólió diverzifikálására, mert az árfolyama nő olyan időben, amikor a pénzalapú befektetések (részvény, kötvény, alapok) árfolyama esik. Bár rövidtávon az arany árfolyam ingadozhat, hosszú távon stabilan megőrzi értékét. Az elmúlt évek során védelmet nyújtott az infláció és a fontosabb valuták értékcsökkenése ellen, ezért fontold meg, hogy a portfóliód részeként aranyba is fektetsz.
Ha tetszett a cikk és hasznosnak találod, akkor kedveld be és oszd meg Facebook-on! Várom a véleményeket, tapasztalatokat a hozzászólásokban.
Szeretnél hetente összefoglalót kapni a legfrissebb cikkekről? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek:
Biztonságos nemesfém befektetési stratégia? Igen lehetséges!
Mit tegyél, ha zuhan a tőzsde? Menekülő terv
5 hiba, amit elkövethetsz befektetési arany vásárlásakor
Hogyan fektess aranyba? Mi az aranyszámla?