A Goldman Sachs legújabb tanulmánya szerint az előző negyedévhez képest 35%-kal csökkentek a fejlett gazdaságok a járvány kellős közepén. Ez mely négyszer akkora, mint az eddigi legnagyobb gazadási visszaesés, melyet a 2008-as pénzügyi válság idején mértek.
Továbbra is kérdéses, hogy mennyi idő alatt térhet magához a világgazdaság. Ez nagyban függ attól, hogy milyen gyorsan áll helyre a foglalkoztatottság. A legfrissebb elemzések szerint még a legoptimistább forgatókönyv szerint erre minimum 2-3 évet kell várni.
Az új regisztrált koronavírus esetek számának növekedése globálisan megállt, ám ez valószínűleg a világszerte bevezetett szigorú kijárási korlátozások és a termelés leállásnak eredménye. Jan Hatzius New York-i közgazdász szerint ez a vírus terjedése újra felgyorsulhat, ahogy az emberek ismét munkába állnak.
Úgy véli, hogy a döntéshozók világszerte jó munkát végeznek, melynek eredménye, hogy sok munkahely megmenekült, de hozzátette, hogy a gazdag európai országoknak kötelességük segíteni a fejlődő országokat is.
Az itthoni helyzet a szakemberek szerint még ettől is rosszabb. Egy friss portfolio.hu cikk szerint gazdasági összeomlás fenyeget, és már eddig is óriási árat fizettünk a vírus terjedésének lassulásáért: „recessziós kilátások, megugró munkanélküliség, óriási jóléti veszteség.”
A beszámoló szerint a teljes szolgáltató szektor padlóra kerülhet a kereslet hiánya és a tartós bevételkiesés miatt. Vállalkozások mehetnek csődbe egymás után, aminek következtében ezrek veszíthetik el a munkájukat.
Ha a jelenlegi védekezési intézkedéseket már nem sokáig bírja el a gazdaság, és amennyiben nem változtat politikáján az Orbán kormány, hamarosan az összeomlás szélére kerül a magyar gazdaság. Új szemléletre van tehát szükség, hogy egyáltalán legyen miből építkezni a járvány után.
Hogyan alakulnak az indexek a következő hetekben?
A gazdaság ilyen mértékű csökkenése valószínűleg magával rántja az indexeket is. Az elmúlt két hét euforikus hangulata után kijózanító korrekció következhet a részvénypiacokon. Akár a márciusi esést is meghaladó mértékű zuhanás veheti kezdetét, ahogy a cégek sorra közzéteszik negyedéves pénzügyi jelentéseiket.
Nem véletlenül figyelmeztetett a JP Morgan is múlt héten, hogy a rali ellenére csúnyát zuhanhatnak a tőzsdék. Recesszió idején jellemző, hogy az gazdaság egy „ördögi spirálba” kerül, a visszaesett kereslet, a legyengült munkaerő, a csökkenő profitok és a hanyatló hitelpiac következtében.
Bár a járvány fékezésével és a termelés tervezett újraindításával kapcsolatban pozitív hírek láttak napvilágot, a gazdaság helyreállítása nagyon lassan és sokáig fog tartani. Fokozatosan lehet csak növelni a termelést, ami nem kedvez a részvényárfolyamoknak.
A múltban bekövetkezett tőzsdei mélypontokhoz átlagosan 18 hónapra volt szükség, eszerint a jelenlegi árfolyamszintek még csak a lefelé tartó trend elején járnak. Az alábbi ábrán láthatjuk az elmúlt 74 év részvénypiaci mélypontjait, illetve hogy hány hónapig estek az árfolyamok.
Drasztikus árfolyamesésre lehet számítani abban az esetben is, ha a 2020-as tőzsdekrach idején az árfolyamok mélypontjának eléréséhez csak fele annyi idő, tehát 9 hónapra lesz szükség. Ha csak év végéig esnek az indexek, akár 50%-os árfolyamcsökkenés is elképzelhető.
Mivel a fogyasztás drámainak visszaesett, jelentősen csökkent a vállalkozások profitja is, ez pedig a beruházások és fejlesztések befagyasztásához vezet, így még többen veszíthetik el állásukat, tehát tovább csökken a fogyasztás.
Itt az idő ismét shortolni?
A képlet azért nem ilyen egyszerű. Érdemes néhány szempontot végiggondolni, mielőtt elkezdenénk eladni a részvényeinket, nézzük a legfontosabbak:
- több országban, köztük Németországban, Spanyolországban, Olaszországban és Norvégiában enyhítenek a korlátozásokon, Ausztráliában bizonyos üzletek ismét kinyithatnak
- pozitív hírek érkeztek Kínából: az import és export a vártnál kisebb mértékű visszaesést mutatott márciusban
- az EU 1500 milliárd eurós mentőcsomagot dolgozhat ki a gazdasági károk enyhítésére, azonban döntés még nincs
A fenti hírek hatására rövidtávú rali indulhat el ismét a tőzsdéken, érdemes tehát még kivárni és megvárni a főbb belföldi és nemzetközi gazdasági jelentéseket, mielőtt bármilyen döntést hoznánk.
Ha tetszett a cikk és hasznosnak találod, akkor kedveld be és oszd meg Facebook-on! Várom a véleményeket, tapasztalatokat a hozzászólásokban.
Szeretnél hetente összefoglalót kapni a legfrissebb cikkekről? Iratkozz fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek:
- Azt szeretné, hogy nehezek vagy puhák legyenek az Ön tőzsdei árui?
- Az olajárak visszatérése a pandémiát megelőző szintekre
- Dotcom lufi 2.0
- Szektor rotáció, avagy hogyan győzzük le a piacot?
- 3 domináns tőkepiaci trend 2020 második felében
- 2 milliárd dolláros klímavédelmi alapot indít az Amazon
- Lakossági befektetők VS. alapkezelők: 1-0
- A tőzsde 9 kockázattípusa
A cikkben szereplő elemzések, stratégiák és ajánlók nem minősülnek befektetési tanácsadásnak vagy befektetési elemzésnek. Nem adunk ajánlatot befektetésre, értékpapírok jegyzésére, vásárlására vagy eladására. A bejegyzés tartalma a szerző szubjektív véleménye, nem közvetít pénz- vagy tőkepiaci szolgáltatást. A posztban olvasható információ kizárólag tájékoztató jellegű, a befektetési döntéseket minden felelős személy saját maga hozza meg. Ezeknek a döntéseknek a felelőssége nem hárítható át a fixhozam.hu oldal szerzőjére.
“Ha csak év végéig esnek az indexek, akár 50%-kos árfolyamcsökkenés is elképzelhető.”
Százalék. Százalékos, vagyis %-os. Nem olyan nehéz ez. Csak mondd ki szóban és írd le. Azért szép napot!
Köszönöm, javítva. Elírás volt.
Viszont jól írtad, hogy “35%-kal”, ezt nagyra értékelem, sok gyökér -al, -el-ezik. Meg amúgy egész jó a helyesírásod, úgyhogy bocs, ha nyersen fogalmaztam. (Nyugodtan törölhetsz, hisz offtopic.)
semmi gond, köszi az észrevételt